Oldal kiválasztása

A Marcali és Vidéke Horgászegyesület által szervezett kihelyezett állami horgászvizsgán május 18-án 33 jelentkező horgásztársunk tett sikeres horgászvizsgát. A vizsgára történő felkészülést az egyesület szakemberei (Kiss Lajos elnök, Terjék András elnökhelyettes, titkár, Szijártó Ferenc elnökségi tag) segítették, melyen a részvétel önkéntes és ingyenes volt.

A vizsgát négy fős horgászvizsga-bizottság bonyolította le, melynek első részében egy 32 pontos tesztfeladatot kellett kitölteni a vizsgázóknak. A szóbeli vizsgára az mehetett tovább, aki legalább 23 feladatra helyes választ adott. A többségnek a feladat megoldása nem okozott nehézséget, így folytathatta a vizsgát. A szóbeli feladatok között halfajismeret, a fajlagos tilalmi idők, mennyiségi és méretkorlátozások, általános horgászati, környezetvédelmi, alapvető jogszabályi és vizirendészeti ismeretek szerepeltek.

Horgászaink a vizsgán kellő felkészültségről tettek tanúbizonyságot, végül minden horgásznak sikerült letenni az állami horgászvizsgát.

A négy fős vizsgabizottság nevében Bertalan Ferenc elnök értékelte a vizsgát. A vizsgázók felkészültségét megfelelőnek értékelte, és kiemelte az előzetes felkészítő foglalkozások pozitív hatását.

A helyszínen lehetőség volt az újonnan megszerzett horgászvizsga-bizonyítvány birtokában az állami horgászjegy, illetve területi engedélyek  megvásárlására. Ezt 22 horgásztársunk tette meg. Többen jelezték, hogy a közeljövőben félfogadási időben kívánják kiváltani az állami horgászjegyüket, illetve megvásárolni a területi engedélyeket.

A sikeres vizsgát tett új horgásztársainknak gratulálunk, eredményes horgászévet kívánunk!

Itt tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy az idei évben Marcaliban már nem lesz kihelyezett horgászvizsga. Aki vizsgázni szeretne, azt legközelebb Kaposváron teheti meg, ahol kéthetente szerveznek horgászvizsgát. Az időpontokat a honlapunkon megtalálhatja.

A felvételeket Szijártó Ferenc készítette.

Kiss Lajos HE elnök