Oldal kiválasztása

A Marcali és Vidéke Horgászegyesület a Mikszáth Kálmán Utcai és a Noszlopy Gáspár Általános és Művészeti Iskola horgász tanárainak, Horváth Lászlónak és Schuller Tibornak a közreműködésével, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) Horgász Utánpótlás-nevelési és Oktatási Programjának (HUNOP) pályázati támogatásával a 2019/2020-as tanévben sporthorgász szakköröket szervezett az intézményekben 15-15 fő résztvevővel.

A résztvevők a szakkörvezetők közreműködésével eredményesen használták a MOHOSZ-tól, illetve a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségétől (BHSZ-től) kapott felkészülést segítő munkafüzeteket, horgászfelszereléseket.

Az első három szakkört a márciusban, az előre tervezett időpontokban osztálytermekben tartottuk. Az azt követő hármat a koronavírus járvány, illetve a kötelező iskolai on-line oktatás bevezetése miatt digitális formában, már csak on-line módszerekkel lehetett feldolgozni.

A hetedik foglalkozás (szeptember 18-án és 22-én) az állami horgászvizsga volt, melyen 22 vizsgázó vett részt, és mindenki sikerrel teljesített. A vizsgabizottság megállapítása szerint a felkészültségük jó szintű volt. A sikeres vizsga végén átvehették az Állami horgászvizsgát igazoló oklevelet.

A szakkörök záró programjára, a bemutató horgászatra (élményhorgászatra) október 10-én délelőtt autóbuszokkal mentünk a Nyugati-Övcsatorna Balatonújlaki szakaszára. A szakkörvezetők munkáját a helyszínen a HE elnökségének tagjai segítették. Közreműködtek a felszerelések összeállításában, javításában, a csalik feltűzésében a kifogott halak horogról levételében. S bár a halak nem kényeztették el az ifjú horgászokat, az élményhorgászat – nem cáfolva az elnevezését– valóban élményt jelentett a szakkörösöknek. A helyszínen a jó hangulatú horgászat mellett megfelelő gyakorlati alapismeretekre is szert tettek. A bemutató horgászat végén a szakkörösök 1-1 gyermekhorgász igazolványtokot kaptak ajándékba az egyesülettől.

Köszönet a szakkör minden segítőjének a pályázati támogatásért, közreműködésért!

A szakköri foglalkozásokról a képeket Horváth László, SchullerTibor,  TerjékAndrás és KissLajoskészítették