Oldal kiválasztása

A Nagykanizsai Vasutas Horgászegyesület és a BHSZ meghívta egyesületünket a KANIZSA-BALATON KUPA horgászversenyre, amelyre  egy 2 fős csapattal neveztünk. A versenyen, amelyet a nagykanizsai Csónakázó tó nyugati partjánál rendeztek, Terjék András titkár és Szijártó Ferenc elnökségi tag vett részt.

A gyors regisztrációt követően minden résztvevő elfoglalta a kisorsolt horgászhelyét. 7.00-kor kezdődött a 4 órás horgászat. A csapatok tagjai egymás mellett kaptak horgászhelyet, így a segítség mindig közel volt. Igénybe is kellett venni ezt a lehetőséget, mert a horgászhelyünk előtt szépen nőtt a töklevél, nagyban nehezítve a fárasztás utolsó pillanatait.

A horgászvíz meglepően kellemes benyomást tett ránk, volt hal a vízben –na, nem mindenkinek– és nem csak egyenhalakat lehetett fogni. Akadt a horogra ponty –rögtön az első bedobás után. Majd jöttek dévérkeszegek, egy nagyméretű piros-szárnyú, és egy gyönyörű compó. A szórakozást és a halakat nem zavarta, hogy a tavon –nevéhez méltóan– nagy a vízi sportélet, egymást követték a kajakosok és kenusok különféle korosztályai, akik edzettek a következő versenyre, vagy éppen csak csónakáztak beszélgetve.

Csapatunk 4 kg feletti teljesítménye sajnos nem volt elegendő a dobogós helyek egyikére sem, de nagyon szép környezetben, kulturáltan tudtunk szórakozni.

Kárpótlásul ehettünk egy jót a kondérból forrón kiadagolt pörköltből.

Köszönet a szervezőknek, a Nagykanizsai Vasutas Horgászegyesület vezetőségének, a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségének, Nagykanizsa városnak és a szponzoroknak.

Szijártó Ferenc elnökségi tag

A képeket Terjék András és Szijártó Ferenc készítette