Horgász-szakkörök MOHOSZ és BHSZ pályázati támogatással

Horgászegyesületünk a MOHOSZ Utánpótlás-nevelési és Oktatási Programjának (HUNOP)  és a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségének pályázati támogatásával 2020/21-ben is szervezett sporthorgász szakköröket a Marcali Mikszáth Kálmán és a Noszlopy Gáspár Általános Iskola horgászat iránt érdeklődő diákjai részére. A 15-15 fős szakköröket a két iskola horgász tanárai: Horváth László és Schuller Tibor vezették.

A koronavírus járvány, illetve a kötelező iskolai on-line oktatás bevezetése miatt a szakköri foglalkozásokat ez évben is csak késleltetve, a 2021. év őszi időszakára áthúzódóan, részben digitális formában, on-line módszerekkel lehetett feldolgozni. A résztvevők a foglalkozásokon megismerkedtek az alapvető horgászati ismeretekkel, halfajokkal, horgászfelszerelésekkel, horgászmódszerekkel. Ebben segítségükre volt a MOHOSZ által biztosított tanári kézikönyv és tanulói munkafüzetek, valamint az alapvető horgászfelszereléseket tartalmazó tanulónkénti egységcsomagok.

A szakkörök legizgalmasabb foglalkozására, a bemutató horgászatra (élményhorgászatra) november 5-én délelőtt autóbuszokkal mentünk a Nyugati-övcsatornára. A szakkörvezetők munkáját a helyszínen a HE vezetőségi tagjai segítették. Közreműködtek a felszerelések összeállításában, javításában, a csalik feltűzésében a kifogott halak horogról történő megszabadításában. S bár a halak nem kényeztették el az ifjú horgászokat, az élményhorgászat – nem cáfolva az elnevezést– valóban élményt jelentett a számukra. A helyszínen a jó hangulatú horgászat mellett megfelelő gyakorlati alapismeretekre is szert tettek. A bemutató horgászat végén a szakkörösök apró ajándékokat kaptak.

November 12-én került sor az állami horgászvizsgára, melyen, amelyen 21 vizsgázó vett részt, és közülük 18-an teljesítettek sikerrel. A vizsgabizottság megállapítása szerint a felkészültségük többségében jó szintű volt. Akik viszont keveset tanultak és gyakoroltak, azoknak sajnos, nem sikerült a vizsgájuk. Számukra a következő év tavaszán biztosítunk újabb vizsgalehetőséget.

Köszönet a szakkör minden segítőjének: a MOHOSZ-nak, a BHSZ-nek, a szakkörvezetőknek és egyesületünk vezetőségi tagjainak a pályázati támogatásért, a közreműködésért!

A szakköri foglalkozásokról a képeket Horváth László, Schuller Tibor szakkörvezető és Horváth Zoltán HE elnökhelyettes készítették.

 

 

 

Noszlopys szakkörösök ide kattintva tekinthetők meg

Legutóbbi hírek

Hírarchívum